Rózsa Sándor

Az 1830-as években a Bécs irányította Magyarország újabb szomorú korszakát élte. Az alföldi tanyavilág csendes magányát felkorbácsolta a pandúrok és perzekutorok győzhetetlennek hitt uralma. A hatalom és a nép közötti ellentétek túlfeszültek. Így született meg a betyárok legendája, s köztük Rózsa Sándoré (Oszter Sándor), aki a Szeged körüli puszták hírhedt igazságtevőjévé vált...

1. rész: Rózsa Sándor összetűzésbe keveredik két perzekutorral, akik a röszkeiek mindennapjait keserítik. A betyár itt találkozik először Veszelka Juliskával, akit apja a ménesmester fiának szán feleségül

2. rész: Juliska apja súlyos gondba kerül a szegedi szenátor miatt. Sándor öccsét, Bandit a ménesmester szolgálatába ajánlja, ahhoz azonban, hogy megkapja a munkát, lóra van szüksége. Ezért Bandi bátyja keresésére indul

3. rész: A szegedi nagyurak aggodalma egyre nő, mivel Rózsa Sándor hírneve gyorsan terjed a pusztán. Hogy öccse kívánságát teljesítse, Sándor elindul lovat szerezni. Így ér a Veszelka tanyára, ahol csak Juliskát találja otthon

4. rész: A Veszelka Péter tanyáján hirtelen megjelenő perzekutorok el akarják kapni Sándort, a betyár azonban kicsúszik a kezeik közül. Helyette viszont egyik társát és a kétségbeesett Veszelka Pétert viszik a szegedi börtönbe

5 .rész: Pisze Matyi (Raksányi Gellért ) további híreket visz a perzekutoroknak Sándo
Minőség: VHSRIP, XviD, 528×384, 128 kbps, 25 fps, MPEG Layer-3.
Magyar kalandfilm, 44+48+59+47+46+58+57 perc, 1979.
Size: 28 * 100 MB

Password: new7warez

Letölthető innen:
http://rapidshare.com/files/34773673/Rozsa.Sandor.part01.rar
http://rapidshare.com/files/34776681/Rozsa.Sandor.part02.rar
http://rapidshare.com/files/34779982/Rozsa.Sandor.part03.rar
http://rapidshare.com/files/34783776/Rozsa.Sandor.part04.rar
http://rapidshare.com/files/34786708/Rozsa.Sandor.part05.rar
http://rapidshare.com/files/34789509/Rozsa.Sandor.part06.rar
http://rapidshare.com/files/34792667/Rozsa.Sandor.part07.rar
http://rapidshare.com/files/34795643/Rozsa.Sandor.part08.rar
http://rapidshare.com/files/34798564/Rozsa.Sandor.part09.rar
http://rapidshare.com/files/34801537/Rozsa.Sandor.part10.rar
http://rapidshare.com/files/34805792/Rozsa.Sandor.part11.rar
http://rapidshare.com/files/34808684/Rozsa.Sandor.part12.rar
http://rapidshare.com/files/34811475/Rozsa.Sandor.part13.rar
http://rapidshare.com/files/34814354/Rozsa.Sandor.part14.rar
http://rapidshare.com/files/34817171/Rozsa.Sandor.part15.rar
http://rapidshare.com/files/34820247/Rozsa.Sandor.part16.rar
http://rapidshare.com/files/34823294/Rozsa.Sandor.part17.rar
http://rapidshare.com/files/34826331/Rozsa.Sandor.part18.rar
http://rapidshare.com/files/34829184/Rozsa.Sandor.part19.rar
http://rapidshare.com/files/34832644/Rozsa.Sandor.part20.rar
http://rapidshare.com/files/34835765/Rozsa.Sandor.part21.rar
http://rapidshare.com/files/34838652/Rozsa.Sandor.ppart24.rar
http://rapidshare.com/files/34848482/Rozsa.Sandor.part25.rar
http://rapidshare.com/files/34851547/Rozsa.Sandor.part26.rar
http://rapidshare.com/files/34854709/Rozsa.Sandor.part27.rar
http://rapidshare.com/files/34856855/Rozsa.Sandor.part28.rar
http://rapidshare.com/files/34770659/Rozsa.Sandor.sfv

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Tenkes Kapitánya





Epizódok:

01.A vérdíj
02.Az embervadászat
03.Buga Jakab
04.A tőzsér
05.A fűrdőmester
06.A vásár
07.A vándordiák
08.Veronika
09.A puskapor
10.A haditerv
11.Fogságban
12.Nincs kegyelem
13.Csattan az ostor





http://data.hu/get/442146/A.Tenkes.Kapitanya.01.killabeats.hu.001
http://data.hu/get/442148/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442149/A/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442106/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442107/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442142/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442143/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442144/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442145/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

abeats.hu.001
http://data.hu/get/442139/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442140/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442141/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442086/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442090/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442092/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442093/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442131/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442132/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442134/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442135/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

kes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442159/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442160/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442126/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442128/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442129/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442130/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442118/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442119/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442120/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442153/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

http://data.hu/get/442110/A.Tenkes.K...labeats.hu.001
http://data.hu/get/442112/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442113/A.Tenkespitanya.13.killabeats.hu.002" target="_blank">http://data.hu/get/442123/A.Tenkes.K...labeats.hu.002
http://data.hu/get/442124/A.Tenkes.K...labeats.hu.003
http://data.hu/get/442125/A.Tenkes.K...labeats.hu.crc

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elfújta a szél (1939)

Elfújta a szél I-II
Gone with the Wind (USA - 1939)
Műfaj: romantikus, háborús, klasszikus, Oscar-díjas
dvdrip,szinkronos
Rendezte: Victor Fleming
Szereplők: Clark Gable, Vivien Leigh, Leslie Howard, Olivia De_Havilland, Hattie McDaniel

Tartalom:
Az amerikai polgárháború idején játszódó romantikus történet középpontjában egy déli ültetvényes lánya, a gyönyörű Scarlett OHara áll. A lány halálosan beleszeret a szomszéd ültetvényes legidősebb fiába, Ashley-be, aki azonban Scarlett melegszívű és jóságos unokatestvérét választja.
A szenvedélyes és mindenre elszánt birtokosnő azonban nem képes ezt elfogadni. A viszonzatlan szerelem kínjai egész életén át elkísérik. És mikor már úgy tűnik, hogy a meghiúsult álmai miatt számítóvá, keserűvé vált Scarlett végleg egyedül marad, a lány életében felbukkan egy férfi, Rhett Butler, akiben Scarlett végre méltó ellenfélre talál.
A szerelmi történet hátterében pedig ott dübörög az amerikai polgárháború, Észak és Dél könyörtelen csatája, amely minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.



http://data.hu/get/408741/Elfujta.a....tore.part1.rar
http://data.hu/get/408742/Elfujta.a....tore.part2.rar
http://data.hu/get/408744/El57/Elfujta.a....tore.part3.rar
http://data.hu/get/408763/Elfujta.a....tore.part4.rar
http://data.hu/get/408764/Elfujta.a....tore.part5.rar
http://data.hu/get/408767/Elfujta.a....tore.part6.rar
http://data.hu/get/408769/Elfujta.a....tore.part7.rar
http://data.hu/get/408770/Elfujta.a....tore.part8.rar

http://data.hu/get/408773/Elfujta.a....tore.part1.rar
http://data.hu/get/408775/Elfujta.a....tore.part2.rar
http://data.hu/get/408777/Elfujta.a....tore.part3.rar
http://data.hu/get/408778/Elfujta.a....tore.part4.rar
http://data.hu/get/408779/Elfujta.a....tore.part5.rar
http://data.hu/get/408780/Elfujta.a....tore.part6.rar
http://data.hu/get/408782/Elfujta.a....tore.part7.rar
http://data.hu/get/408783/Elfujta.a....tore.part8.rar

http://data.hu/get/408786/Elfujta.a....tore.part1.rar
http://data.hu/get/408787/Elfujta.a....tore.part2.rar
http://data.hu/get/408788/Elfujta.a....tore.part3.rar
http://data.hu/get/408790/El01/Elfujta.a.szel.04.DVDRip.Xvid.HUN-CinemaStore.part7.rar">http://data.hu/get/408801/Elfujta.a....tore.part7.rar

jelszó: minerva

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Sose halunk meg! (1993)
színes magyar játékfilm, 90 perc



Rendezte: Koltai Róbert
Írta: Nógrádi Gábor, Koltai Róbert
Műfaj: Játékfilm

Szereplők: Koltai Róbert (Gyula)
Máté Gábor (Imre)
Szabados Mihály (Imi)
Szurdi Miklós (bárzongorista)
Vajda László (Csocso)
Blaskó Péter (apa)
Csákányi László (Deutsch)
Hollósi Frigyes (Férj)
Jordán Tamás (Vigec)
Lázár Kati (Csocso felesége)
Lukáts Andor (pap)
Molnár Piroska (Feleség)

Tordai Imre színész munkája végeztével rohan az ügetőre. Szokása szerint veszít, de hirtelen felidéződik benne a kamaszkora, a hatvanas évek, amikor Gyuszi bácsival egyszer rengeteg pénzt nyertek. Vásározó vállfaárus nagybátyja vitte először lóversenyre, vidékre, vásárba, ő ismertette meg vele a szabadság, a ng.part1.rar.html" target="_blank">http://data.hu/get/740255/Sose_halun...part1.rar.html
http://data.hu/get/740254/Sose_halun...part2.rar.html
http://data.hu/get/740257/se_halunk_meg.part7.rar.html" target="_blank">http://data.hu/get/740265/Sose_halun...part7.rar.html
http://data.hu/get/740267/Sose_halun...part8.rar.html

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A Pogány Madonna színes magyar akció-vígjáték, 98 perc, 1980 DVD-Rip



A Tihanyi Apátság múzeumából ismeretlen tettesek elrabolják a görög eredetű aranyszobrot, a Pogány Madonnát. Kardos doktor az éppen lefokozás alatt álló Ötvös Csöpit veszi maga mellé, mert mégiscsak Ötvös a legtehetségesebb nyomozója. A balatoni főidényben épp vitorlásverseny zajlik. Ide, a versenyhez vezetnek a nyomozás szálai. Kardos doktor melléfogásai ellenére, a vízen, a levegőben, és a szárazföldön végrehajtott üldözési jelenetei után Ötvös Csöpi végül - Bencének, a fagylaltos unokájának közreműködésével - felgöngyölíti a bűnügyet.

http://data.hu/get/1312493/a_pogany_madonna.part01.rar
http://data.hu/get/1312494/a_pogany_madonna.part02.rar
http://data.hu/get/1312495/a_pogany_madonna.part03.rar


rarpass:tag

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szellemírtók 1-2

Amikor Dr. Venkmant (Bill Murray), Dr. Stantzot (Dan Aykroyd) és Dr. Spenglert (Harold Ramis), a mániákus parapszichológusokat, a hiszékeny médiumok és a természetfeletti kacagtatás professzorait páros lábbal rúgják ki az egyetemről, ahol eddigi obskúrus kutatásaikat végezték, megnyitják a Szellemirtók irodát. A vállalkozásnak az a célja, hogy spéci berendezéseik segítségével megszabadítsák Manhattant bentlakásos szellemeitől. De a három szellem-exterminátor munkájának hasznossága, az irtás közben okozott károk figyelembevételével ? legjobb jóindulattal is ? kétséges. Első komoly munkájuk Dana Barrett (Sigourney Weaver) és kissé ügyefogyott szomszédja (Rick Moranis) megmentése lenne, akiket megszálltak a házukban lakó gonosz szellemek. És ez még csak a kezdet! Mert amikor elszabadulnak New York kóbor lelkei, elszabadul a pokol is. Hőseinkre vár a feladat, hogy megmentsék a várost.


http://rapidshare.com/files/24255147...tok.part01.rar

http://rapidshare.com/files/24256550...tok.part02.rar

http://rapidshare.com/files/24258010...tok.part03.rar

http://rapidshare.com/files/24259448...tok.part04.rar

http://rapidshare.com/files/24261200...tok.part05.rar

http://rapidshare.com/files/242628 http://rapidshare.com/files/24269751...tok.part10.rar

http://rapidshare.com/files/24271613...tok.part11.rar

http://rapidshare.com/files/24273335...tok.part12.rar

http://rapidshare.com/files/24275227...tok.part13.rar

http://rapidshare.com/files/24277331...tok.part14.rar

http://rapidshare.com/files/24277338/szellemirtok.sfv



Jelszó -> new7warez




A Szellemirtók csapata változatlan felállásban lép pályára a természetfölötti lények elleni többfordulós vígjáték második menetében. A szellemek ezúttal elsöprő fölényben vannak, de a "lelkes" csapat halált megvető bátorsággal küzd a rózsaszín lélektrutymó ellen, amely már-már elárasztja New York városát.

A földöntúli fenyegetés egy festményen megelevenedő alakban ölt testet: ő Vigo, a Kárpátok Ostora, Moldávia Bánata. Hogy a gonosz valódi életre kelhessen, egy gyermek lelkére van szüksége - történetesen Dana kisfiáéra. S már bele is csöppentünk a hátborzongatóan kacagtató és kacagtatóan hátborzongató kalandok kellős közepébe.



http://rapidshare.com/files/24295470...ok2.part01.rar

http://rapidshare.com/files/24297981...ok2.part02.rar

http://rapidshare.com/files/24300596...ok2.part03.rar

http://rapidshare.com/files/24302946...ok2.part04.rar

http://rapidshare.com/files/24305224...ok2.part05.rar

http://rapidshare.com/files/24307460...ok2.part06.rar

http://rapidshare.com/files/24309835...ok2.part07.rar

http://rapidshare.com/files/24312261...ok2.part08.rar

http://rapidshare.com/files/24314937...ok2.part09.rar

http://rapidshare.com/files/24317335...ok2.part10.rar

http://rapidshare.com/files/24319677...ok2.part11.rar

http://rapidshare.com/files/24322251...ok2.part12.rar

http://rapidshare.com/files/24324910...ok2.part13.rar

http://rapidshare.com/files/24324913/szellemirtok2.sfv



Jelszó -> new7warez

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 17119
bezár
bezár
bezár
2010-01-30 09:54:45
A Roary-nál sage.
2010-01-27 16:12:59
Mi a jelszo a mesek 2-nél?Koszi!
2010-01-23 22:46:37
A Wall-e-hez mi a jelszó?
2010-01-23 22:45:56
hello! Wall
2010-01-18 09:57:03
a mesék 3-nál mi a jelszó?
2010-01-15 20:03:34
fing
2010-01-02 12:07:18
www.kepmaradsz.mlap.hu
bezár
Milyen filmek érdekelnek?
Hirdetés
Hirdetés